Kerekes Szabolcs

„Engedd, hogy a hit, szeretet, remény, öröm és világosság átfolyjon rajtad keresztül ebbe a világba. Engedd, hogy a gyűlölet, sötétség és bűn a világból átfolyjon rajtad keresztül Istenhez.” Aidan Clarke részlet a Mátrix beszélgetésekből

Kerekes Szabolcs

Eredetileg mérnök-matematikus végzettséggel saját szoftvervállalkozást vezettem. A rendszerváltás olyan hatalmas lehetőségeket nyitott meg a szolgálatra Magyarországon, hogy 1996-ban csatlakoztam a Barnabás Csoporthoz teljes időben, miután az 1990-es évek elején egy olyan gyülekezet plántálást vezettem, amiben a Barnabás Csoport is részt vett. Azóta országszerte képzek és mentorálok gyülekezetalapítókat, lelkészeket és teológusokat. Nyolc éve rendszeresen szolgálok egy Javítóintézetben, és nyaranta ifjúsági táborokat vezetek.

A Mátrix beszélgetések című könyvem alapján evangelizációs programokat/képzéseket vezetek, a Mátrix közösség című könyvem pedig a két szeretetparancsolaton alapuló gyülekezeti életről szól.

Tanítási területem utóbbi években elsősorban a kiscsoportokon alapuló gyülekezeti élet tréning, a kiscsoportos evangelizáció és a 12-18 éves fiatalok ifjúsági vezetői számára vezetett féléves tréning.

További munkatársak